Az FTC nem kíván politikai kérdésekkel foglalkozni, a szakmai munkára koncentrál – mondja Orosz Pál. A klubvezetőt az ukrán–orosz háborúról, Sztanyiszlav Csercseszov edzőről és a Bajnokok Ligája-főtáblára jutás esélyeiről kérdeztük.
2022. március 23. 19:47
p
0
0
0
Mentés
Vámos Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.
Egyetérthetünk abban, hogy a Kisvárda ellen a hosszabbításban szerzett Tokmac-gól átszakított egyfajta gátat a csapaton belül? A Fehérvár ellen mintha már újra a régi Fradit láthattuk volna a pályán.
Van benne igazság. Azért korábban is voltak jó pillanataink, jó félidőket is produkáltunk, gondoljunk csak az Újpest elleni derbi második játékrészére, bár Sztanyiszlav Csercseszovnak igaza volt, amikor azt mondta: az idény első felében konstans jó teljesítményt egyik mérkőzésen sem nyújtottunk. De az sem várható, hogy a bajnokság mindegyik mérkőzésén nyolcvan-kilencven percen át domináljunk.
Kíváncsi lennék, miként éli meg, hogy a nagy rivális Fehérvár hét vereséggel kezdte a szezont…
Nem szoktunk más csapattal foglalkozni, nem az én dolgom minősíteni egyetlen riválisunkat sem. Jelen pillanatban nekünk a legfontosabb dolog, hogy bajnoki címet és kupát nyerjünk, előbbi az egyetlen útja, hogy nyáron újra selejtezőt játszhassunk a BL-főtábláért. Egyébként a profi futball olyan, mint az üzleti élet, előfordulnak nagy krízisek, hullámvölgyek, amelyekből ki kell mászni. Szerencsére az utóbbi években ezek elkerülték a Ferencvárost.
A nemzetközi sikerek eléréséhez nemzetközi szintű játékosok szükségesek”
De azért eléggé döcögősen kezdték a tavaszi idényt. Nyilván közrejátszott benne a koronavírus-járvány, a külföldi edzőtábor elmaradása és hogy három játékosuk is szerepelt az Afrika-kupán, ezzel együtt meglepte, hogy az első hat meccsen csupán nyolc pontot szereztek?
Persze hogy meglepett; lehet erre meg arra fogni, de tény: ahhoz, hogy összeálljon a csapat, idő kell. Jó néhány új játékos érkezett, a szakmai stáb is megváltozott, az első hetekben valóban nem volt teljes a keret, de az utóbbi mérkőzéseken már lehetett látni, hogy csapatként működünk, és a játékosok is kezdik megérteni, mit vár tőlük a mester.
Mivel magyarázható, hogy most nem annyira domináns a Fradi fölénye, mint a korábbi években?
Egyszerű: a riválisaink több pontot gyűjtöttek. Meglepő, hogy idén nem a Fehérvár, hanem a Puskás Akadémia és a Kisvárda nyújt átlag feletti teljesítményt. Ennek örülünk, hiszen ha több a vetélytársunk, az jót tesz a magyar labdarúgásnak, ráadásul egy színvonalas bajnokság a nemzetközi szintre is jobban felkészít minket. És azt is be kell vallani: mivel az utóbbi három évben kétszer 13, tavaly pedig 20 pont előnnyel lettünk bajnokok, talán azt hitték a játékosok, hogy idén is a korábbiakhoz hasonló könnyedséggel szerezzük meg az első helyet. De még egyszer hangsúlyozom, egyáltalán nem baj, hogy jobbak lettek a vetélytársaink.
Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a jelenleg Cipruson dolgozó egykori válogatott labdarúgó, Horváth Ferenc, aki egy interjúban többek között arról beszélt, hogy „zsigeri szinten utasítják el a magyar edzőket”.
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.
Budapest központjában, Dunára néző ingatlanban élt Pascal Jansen, aki boldog volt a Ferencvárosban, ám jött egy telefon, amely megváltoztatta a holland labdarúgóedző életét.
Bár megígérte, nem kaptunk bejelentést Magyar Pétertől, A Tisza Párt elnöke a kitoloncolt moldáv emberecsempészt azonban továbbra is képes felfedezni egy magyarországi közúti balesetben.